Ez a tragédia az ókori drámairodalom egyik legjelentősebb darabja (Kr.e. 440k.) Tárgyát a thébai mondakörből meríti (úgy, mint a trilógia másik két darabja: Oidipusz király, Oidipusz Kolonoszban).
A mitológiai háttérről pár szóban: Labdakosz, thébai király családját több nemzedéken keresztül átok sújtja. Fiát, Laioszt annak saját gyermeke, Oidipusz – tudtán kívül! – megöli, s feleségül veszi tulajdon anyját, Iokasztét. Ebből a vérfertőző nászból születik 4 gyermek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész. Az átok őket sem kerüli el: a két fiú egymás kezétől hal. Antigoné tragikus sorsát pedig a Szophoklész-dráma dolgozza fel.
Az Antigoné alapszituációja:
A dráma expozíciójából feltárulnak az előzmények (a két fiú halála), s hogy a város új uralkodója, Kreón törvénybe iktatja rendeletét: a két fiú közül Polüneikész holttestét tilos eltemetni, mert sereggel támadt saját városa ellen, s mint ilyen: hazaáruló! A törvényszegő büntetése: halál. Majd Kreónnak az őr jelenti, hogy valaki titokban homokkal hintette be a holttestet. (Ezzel jelképesen eltemette!) Ebből a szituációból fakad a drámai konfliktus. De a valóságban két törvény összeütközése eredményezi e konfliktust:
I.  Az istenek ősi, íratlan törvénye (minden halottnak meg kell adni a végtisztességet, különben nem fogadja be a többi lélek, illetve a halott lelke már Hádész és az alvilági istenek tulajdona, afölött már élő ember nem rendelkezhet; ugyanakkor ez az isteni törvény egyúttal általános emberi-erkölcsi parancs is – a lelkiismeret, az emberség parancsa), ráadásul a testvéri szeretet is így kívánja, sőt nagyon prózai okból is szükséges a temetés: a fertőzésveszély elkerülése miatt.
II. A királyi törvény áll ezzel szemben, amely a földi ítélkezést jelenti, a hatalom megerősítését, megtartását szolgálja: ez a zsarnok törvénye.

Antigoné tudatosan vállalja a királyi törvény megszegéséért járó büntetést, a halált. Tettével a nép is egyetért, szimpatizál (a kar és Haimón is céloz rá), mégis egyedül marad, mert az isteni törvényt egyedül ő tartja olyan értéknek, amely az életénél is drágább. Éppen ezért mondhatjuk, hogy ő a tragikus hős, átlagon felülemelkedő, rendkívüli jellem. Bukása összetett érzéseket vált ki, eljő a katarzis: halála megrendítő, emberi-erkölcsi nagysága felemelő, de a csodálatba szánalom is vegyül (fiatalon, élete teljében kellett meghalnia). Iszméné kisszerűsége, az őr közömbössége, a kar Kreón iránti lojalitása domborítja ki igazán Antigoné nagyszerűségét.
A tragikus hős ellenpólusa Kreón. Akkor követ el először hibát, amikor betarthatatlan törvényt hoz, amely szemben áll a kialakult szokásrenddel, az istenek ősi törvényével, a humánum parancsával. Sem a szeretet szava (rokona Antigoné), sem a kérlelés (Iszméné), sem az okos érvelés (Haimón, ill. kezdetben Teiresziasz szavai) nem billentik ki elhatározásából, nem térítik el elhamarkodott döntésétől. Viszont nem ítélhető el uralkodóhoz illő következetessége (rokona iránt sem elfogult, a korrupció gyanúja sem érheti) és az sem, hogy példát akar statuálni (a törvényszegőt büntetni kell, mert különben fejetlenség lesz úrrá az államon). Ugyanakkor önző érdek vezérli: nemcsak az ellene (a város ellen) lázadókat akarja letörni, hanem egyúttal saját hatalmát is meg akarja szilárdítani, gőgösen ragaszkodik királyi tekintélyéhez. Sőt kicsinyes sérelmei is növelik makacsságát: férfiúi önérzetében érzi sértve magát, nemcsak hogy megszegték törvényét, de az elkövető még csak nem is férfi, hanem egy „gyenge” nő. Rögeszméje, hogy a hatalma ellen tör mindenki. Bukása nem a tragikus hős bukása, hanem a hibáira mért jogos büntetés.
Iszméné alakja is érdekes. Ő a józan mérlegelés, a megfontolt cselekedet megtestesítője, aki látszólag gyávaságból nem szállna szembe Kreónnal, de valójában habozásának oka: az élet mindenek fölötti szeretete. Megkésett áldozatvállalása szolidaritás Antigonéval, nem belső meggyőződésből fakad. Motiválhatja a félelem is, hogy Antigoné elvesztésével végképp magára marad.
Haimón is kész feláldozni az életét, de személyes okból, nem az egész közösséget érintő ok miatt. Őt a szerelem készteti az áldozatra.
Különösen emblematikus figura Teiresziasz, aki elfogultság nélkül, a bölcs kívülálló szemével lát rá az eseményekre. (Vakként tisztábban lát, mint azok, akiknek ép a szeme!)


Az Antigoné nagy elismerést hozott szerzőjének, s népszerűsége azóta is töretlen. Bizonyára szerepe van ebben azoknak a máig aktuális kérdéseknek, amelyekre a darab ráirányítja a figyelmet, mint az emberség megőrzésének fontossága, az elvszerű viselkedés határai, az értékek megítélésének kérdése.