Alessandro Pedersoli és Rosa Facchetti fiaként született Nápoly Santa Lucia nevű városrészében.
Anyanyelve tulajdonképpen a nápolyi nyelv, ezt ő maga vallotta is. Albumot is jelentetett meg dalaiból, ahol énekel olaszul és nápolyiul egyaránt. A Piedone Afrikában c. filmben, amikor megkérdezik Piedonét (azaz Spencert), hogy ő olasz-e, azt feleli: Nem, nápolyi vagyok. Olaszországban a filmjeit ezért nápolyiról (és sok esetben az eredeti angolról) olaszra szinkronizálták, a legtöbb esetben Glauco Onorato kölcsönözte a hangját.
Édesapjának akkoriban vasgyára volt a nápolyi kikötőben, de amikor a gyár előtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a vasgyár tönkrement. Nyolcévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben a fővárosba költözött.
Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta.
Kárpáti György így emlékszik a meccsre:
„Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán elénekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől.”
(Dr. Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok)
16 éves ismeretség után barátnőjével, Maria Amatóval (Giuseppe Amato mozihálózat-tulajdonos lányával) 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).
Bud Spencer
Bár már korábban is szerepelt filmekben – az első film, amiben szerepelt, a Quel fantasma di mio marito volt –, csak első tengerentúli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával, és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát, és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Akkoriban divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy ezáltal eladhatóbbak legyenek a western típusú filmek. A Budot, az egyik kedvenc sörmárkája neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére Budnak (rügy) szólították. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, nem valószínű, hogy akkor találkoztak volna. Rögvest a forgatás elején egy verekedős szcénát készítettek el a westernfilmhez, amikor Bud és Terence egymásnak esik egy folyó partján. Hill Spencer temetésén elmesélte, hogy ő, mint egy macska, olyan fürgén mozgott és több ütést leosztott társának, míg annak végül egyetlen nagy ökölcsapással kellett kiütnie. Sokáig töprengtek viszont egy különleges ütési módon. Spencer ötlete volt, hogy a Hill vállára mérjen egyet és attól partnere nyomban kidől. Hill nem találta túl viccesnek, ezért annyival kombinálta, hogy a csapás után előbb felkapta a lábát és utána zuhant el. Hill elmondása szerint látta, amikor Plazza del Muse terén lepuskázzák a galambokat, azok valahogy ilyen formában estek le a lövések következtében. Bud Spencer még több másik verekedős filmjében alkalmazta ezt a módszert, ami népszerű és legendás részlet lett.
1967-től 1985-ig nem kevesebb mint tizenhét filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat. 1985-ben mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.
Azóta csak önálló filmjei voltak, egyre kisebb számban, amíg 2003-ban abba nem hagyta a filmezést. 2010-ben tért vissza utoljára a I delitti del cuoco című filmsorozatban, amelyet Magyarországon 2013 elején a magyar RTL 2 tűzte műsorára Nincs kettő séf nélkül címmel. Budot Papp János szinkronizálta, miután addigi állandó hangjai, Bujtor István és Kránitz Lajos is elhunytak.
Bud Spencer és Terence Hill nem az egyetlen színészpáros az olasz filmgyártásban: az akkori időkben igen divatosnak számított a művészek gyakori párosítása. Spencert és Hillt megelőzően ma is legendásnak számít két szicíliai színész Franco Franchi és Ciccio Ingrassia komikus kettőse, mely több mint harminc évig szórakoztatta a közönséget.
Még sok hasonló próbálkozás született színészpárosok megalkotására (némelyik Spencert és Hillt utánozva bunyós-párosként lépett fel), de ezek az epigonok többnyire messze elmaradnak Franco-Ciccio, vagy a Bud-Terence kettősöktől.
A párosról egy epigon is készült, vélhetően sikereiket próbálták meglovagolni, ami nem ritka az olasz filmeseknél. A hozzájuk hasonló megjelenésű Paul L. Smith és Antonio Cantafora főszereplésével 1975-ben, Guiliano Carnimeo rendezésében: Simone e Matteo: Un gioco da ragazzi, amely leginkább Az angyalok is esznek babot stílusjegyeit követi. A páros filmjeinek gyakori mellékszereplői, mint Claudio Ruffini is megjelennek a filmalkotásban. Hasonló próbálkozások nem történtek a páros utánzására.
Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.
2010-ben Terence Hill-lel együtt, életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat. Önéletrajzi könyve (Bud Spencer: Különben dühbe jövök) ugyanebben az év decemberében megjelent magyarul is.
Többször is halálhírét keltették.
Fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be halálhírét. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én, hétfőn, 18 óra 15 perckor. Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: „Köszönöm”.
Bud Spencer
Bár már korábban is szerepelt filmekben – az első film, amiben szerepelt, a Quel fantasma di mio marito volt –, csak első tengerentúli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával, és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát, és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Akkoriban divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy ezáltal eladhatóbbak legyenek a western típusú filmek. A Budot, az egyik kedvenc sörmárkája neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére Budnak (rügy) szólították. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, nem valószínű, hogy akkor találkoztak volna. Rögvest a forgatás elején egy verekedős szcénát készítettek el a westernfilmhez, amikor Bud és Terence egymásnak esik egy folyó partján. Hill Spencer temetésén elmesélte, hogy ő, mint egy macska, olyan fürgén mozgott és több ütést leosztott társának, míg annak végül egyetlen nagy ökölcsapással kellett kiütnie. Sokáig töprengtek viszont egy különleges ütési módon. Spencer ötlete volt, hogy a Hill vállára mérjen egyet és attól partnere nyomban kidől. Hill nem találta túl viccesnek, ezért annyival kombinálta, hogy a csapás után előbb felkapta a lábát és utána zuhant el. Hill elmondása szerint látta, amikor Plazza del Muse terén lepuskázzák a galambokat, azok valahogy ilyen formában estek le a lövések következtében. Bud Spencer még több másik verekedős filmjében alkalmazta ezt a módszert, ami népszerű és legendás részlet lett.
1967-től 1985-ig nem kevesebb mint tizenhét filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat. 1985-ben mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.
Azóta csak önálló filmjei voltak, egyre kisebb számban, amíg 2003-ban abba nem hagyta a filmezést. 2010-ben tért vissza utoljára a I delitti del cuoco című filmsorozatban, amelyet Magyarországon 2013 elején a magyar RTL 2 tűzte műsorára Nincs kettő séf nélkül címmel. Budot Papp János szinkronizálta, miután addigi állandó hangjai, Bujtor István és Kránitz Lajos is elhunytak.
Bud Spencer és Terence Hill nem az egyetlen színészpáros az olasz filmgyártásban: az akkori időkben igen divatosnak számított a művészek gyakori párosítása. Spencert és Hillt megelőzően ma is legendásnak számít két szicíliai színész Franco Franchi és Ciccio Ingrassia komikus kettőse, mely több mint harminc évig szórakoztatta a közönséget.
Még sok hasonló próbálkozás született színészpárosok megalkotására (némelyik Spencert és Hillt utánozva bunyós-párosként lépett fel), de ezek az epigonok többnyire messze elmaradnak Franco-Ciccio, vagy a Bud-Terence kettősöktől.
A párosról egy epigon is készült, vélhetően sikereiket próbálták meglovagolni, ami nem ritka az olasz filmeseknél. A hozzájuk hasonló megjelenésű Paul L. Smith és Antonio Cantafora főszereplésével 1975-ben, Guiliano Carnimeo rendezésében: Simone e Matteo: Un gioco da ragazzi, amely leginkább Az angyalok is esznek babot stílusjegyeit követi. A páros filmjeinek gyakori mellékszereplői, mint Claudio Ruffini is megjelennek a filmalkotásban. Hasonló próbálkozások nem történtek a páros utánzására.
Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.
2010-ben Terence Hill-lel együtt, életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat. Önéletrajzi könyve (Bud Spencer: Különben dühbe jövök) ugyanebben az év decemberében megjelent magyarul is.
Többször is halálhírét keltették.
Fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be halálhírét. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én, hétfőn, 18 óra 15 perckor. Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: „Köszönöm”.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése